Kedves kortársaim és sorstársaim!
Benne járok a koronavírus fertőzés által veszélyeztetett korcsoportban. Lopakodva jött, vagy én nem figyeltem kellően, mindenesetre március 17-én fordult meg a szokásos életem.
Ezen a napon a fodrászhoz igyekeztem, útközben két ismerősömmel találkoztam, akik udvariasan, kedvesen megkérdezték, miért vagyok az utcán? Valahogy így kezdődött. A rádió, a TV ontotta a híreket, a fiam közölte, ezután ők vásárolnak be. Beszorultam, én, az örökmozgó. Bújtam az internetet, gyűjtöttem az ismereteket. Semmit sem tehettem. Van értelme felkelni, felöltözni, főzni, enni? Igen, van!
Napirendet készítettem, amihez tartottam magam (mozgás, meditáció, rutin feladatok). Húsvétkor ünneplőbe öltöztem. Kicsi kertemet más, új szemmel láttam, a virágok, fák az elmúlt hetekben szinte személyes ismerőseimmé váltak.
Kedves kortársaim és sorstársaim!
Négy hét után azt mondom, hogy mi, akik akarva vagy akaratlanul kisdobosok és úttörők, KISZ tagok vagy nem-tagok, albérletben kezdtük az önálló életünket, az öröm csúcsa volt egy szövetkezeti panellakás, akik lelkesültünk a táncház mozgalomért, dobolva tapsoltunk az István, a király szegedi bemutatóján, szívjuk fel magunkat, túl leszünk ezen is – ha a Jóisten is úgy akarja!
tel.: +36 20 823 2493
mail: okatakomaromi@gmail.com
