... a vihar lecsendesítése kihívás, de nem lehetetlen
Hogy ennyire megváltozzon a viselkedése!?
És a legtöbb szokása is?
Ennyire rövid idő alatt?
Hogy működik ez?
Mintha bekapcsolt volna benne egy óra, és azóta új időszámítás szerint élnénk:
- „Mától tini leszek, a szüleimnek keveset mesélek, de sok ismerőst és követőt szerzek. Nem tehetek róla, hogy mindenki az Instán van fent!”
- „Mától tini leszek, esténként sokáig fent maradok, nem baj, hogy holnap suli, majd kibírom valahogy. Titokban még lefekvés után is írogatok, kb. mindenkinek. Hogy ki az a mindenki? A szüleim nem értik: a mindenki az, akik az Instán vannak fent!”
- „Mától tini leszek, mint a szerelmem, Vica. És neki nem csak este írogatok, hanem minden percben legalább egyszer, amikor éppen nem vagyunk együtt. Igen, mert mindent meg kell beszélnünk. Mi az a minden? A szüleim nem értik: a minden az, ami csak rám és Vicára tartozik!”
- „Mától tini leszek, az iskolát utálni fogom. Eddig se szerettem, de most már gyűlölöm. A szüleim nem értik, mi az, hogy órán nem figyelek, nincs kész a házim, és nincs ott a felszerelésem, a matek, a töri és a magyar meg 2-es. Pedig ez pont az, hogy az iskola egyszerűen nem érdekel!”
És így tovább. Szóval elég nehéz lett minden. Persze részben egyfajta boldog nehézség ez, hiszen rá kell nézni, egy jóképű, helyes kis pasi lett! De sokszor szinte lehetetlen szót érteni és értetni vele! Bár sosem volt az a mesélős fajta, de azóta, mióta bekapcsolt az a bizonyos óra, a kérdéseimre szinte csak egyszavas válaszokat kapok tőle: „jól”, „oké”, „most nem” „rendben anya”. Amikor meg beszélek hozzá… pont mintha a falnak tenném.
De próbálkozom. Nem engedem teljesen eltávolodni magamtól. Még csak 12 éves! Nem tehetem! Felelős vagyok érte! Tudnom kell, hogy mi történik benne, vele, körülötte.
De bevallom, kell hozzá a mediátori vénám és néhány bevált praktika.
Ilyesmi a helyzet nálatok is? Beszélgessünk róla KÖZÖSEN!
ü „
